A gének rafinált módon biztosítják öröklétüket: újra és újra kombinálódva, egyre újabb szervezetekbe „bújva” ugranak, lépnek tovább – immár sok milliónyi generáció óta. A másolás, rekombinálódás során föllépő hibák (mutációk) különböző egyedei versengenek a környezeti erőforrásokért, s „nemesednek” a természetes szelekció által – egyre hatékonyabb géneket, s génkombinációkat (egyedeket) hozva létre.
Az egyed aztán saját túlélése és (génjei!) szaporodása érdekében manipulálja környezetét – ez a jelenség az ún. extended phenotype. Richard Dawkins írt erről remek könyvet még 1982-ben – nem csak genetikusoknak. Számos példát is hoz benne, a gátrendszert építő hódtól a gazdaszervezetet öngyilkosságba kergető élősködő vírusig (amely aztán így tud -új gazdába kerülve- szaporodni).
Mi emberek is gyakran és erősen manipuláljuk környezetünket: építünk, könyvet/blogot írunk, zenélünk, aratunk vagy éppen csak beszélgetünk. Egyes alkotásaink túlélnek bennünket, más dolgokat elődeinktől örökölve használunk. Bár látszólag az egyed magának, a maga előnyére dolgozik, s változtatja maga körül a világot, de a generációkat szolgáló változtatások azt sugallják, hogy az egyed a génjei szolgálatában (is) dolgozik: saját szervezete génjeit s ugyanakkor utódainak génjeit is segítve.
Nem véletlen, hogy az ilyen építő, alkotó fajok sokkal erőteljesebben védelmezik területüket, hiszen ott a természetes erőforrások mellet további előnyök is „keletkeztek”: saját és elődeik fáradságos munkája nyomán házak, hidak, gátak, gyárak, iskolák, kórházak stb.
Ezt védelmezzük mi is, amikor nem akarjuk megosztani ezeket az eredményeket idegen géneket hordozó migránsokkal. Ne feledjük: a migránsok többsége nem azért jön, hogy integrálódjék, sőt makacsul ellenáll az ilyen törekvéseknek. Saját hite megtiltja, illetve halállal bünteti a konverziót. Az eredményt látjuk Stockholmtól Madridig, Liverpooltól Bécsig. Amikor érkeznek, már túl vannak a tanuló/tanítható koron, nem is motiválja őket semmi a tanulásra, beilleszkedésre. Sokan még a befogadók nyelvét sem hajlandók ill. képesek megtanulni.
Néhány politikai szereplőnél túlcsordul az empátia, a „megértés” és a „szolidaritás”. A migránsban csak a bajban lévő embert látják, nem akarnak, nem hajlandók belegondolni más szempontokba (pl. a fentiekhez társuló bűnözés vagy a dzsihád). Ez a nagyon rövidlátó és egyoldalú szemlélet erősen veszélyezteti a befogadó társadalom egészét. Nem helyes kizárólag érzelmi alapon dönteni ilyen horderejű kérdésekben.
Mások gazdasági előnyökkel próbálnak érvelni: ez lenne a társadalmi elöregedés ellenszere, a nyugdíj probléma és a munkaerőhiány egyetlen gyógymódja sít. Az elmúlt tíz év mindenütt rácáfolt ezekre az érvekre, a befogadó országok számára új és súlyos problémákat hozott a tömeges bevándorlás anélkül, hogy az említettek közül csak egyet is enyhített volna.
Óvakodjunk hát föladni, elherdálni eredményeinket! Becsüljük meg ezzel elődeink évszázados munkálkodását is!
